A daru nem is olyan modern találmány, mint gondolnád

Sokan azt hihetnék, hogy az emelődaru egy nem túl régi, 20. századi találmány, holott ez a legkevésbé sincs így. Persze, a teljesen acélból készült, futómacskával és csörlővel ellátott változat viszonylag friss, és ez tette lehetővé a több száz méteres felhőkarcolók megépítését vagy a hatalmas, rakománnyal teli konténerek mozgatását, de maga az emelőszerkezet sokkal régebbi találmány. A legtöbben hajlamosak lebecsülni elődeink jártasságát a műszaki tudományok terén, pedig már az ókor óta léteznek különböző súlyemelésre használt eszközök. Különben hogyan épültek volna meg azok a monumentális építmények, melyek ma is turisták millióit vonzzák évente? Az egyiptomiaktól kezdve a görögökön át a rómaiakig nagy valószínűséggel mind használtak emelőt. Egyéb magyarázat nemigen van arra, hogy hogyan juttatták fel az égbe nyúló oszlopok darabjait egymásra, vagy miképpen emelték fel a több tonnás kődarabokat, amik utána a födémet tartották. Sőt, a korábbi, megalitikus kultúráknak is rendelkezésére állhatott emelő! Kérdezhetnéd, hogy akkor miért nem maradt ránk egyetlen egy sem? A válasz egyszerű: fából és kötélből készültek, amik nem éppen időtálló anyagok.

De van olyan példa az elődeink daruira, amiért nem is kell olyan messzire mennünk. Ott van a kölni dóm, a világ egyik legnagyobb és leghíresebb katedrálisa. Ma már befejezett állapotában láthatjuk, azonban ez sokáig nem volt így. Az építése közel 400 évig szünetelt, csak a 19. században kezdték el folytatni – szerencsére az eredeti tervek alapján. Ám még az 1800-a évek közepéről is van olyan ábrázolás, ahol a tornyai alig magasodnak a templomhajó fölé, és nicsak! Az egyiken ott virít egy 15. századi daru, amivel annak idején elkezdték építeni, de a munka félbe maradt. Vagyis a késői középkorban is léteztek már olyan faszerkezetes emelődaruk, melyekkel akár 100 méternél is magasabb tornyokat lehetett építeni. Pontosan ezért mondom, hogy ne becsüljük le a múlt emberét. Attól, hogy nem álltak rendelkezésére még azok a technológiák, melyeket ma már ismerünk, a problémák ugyanúgy jelen voltak, és ugyanúgy meg kellett oldani őket. Szóval ha így vesszük, akkor még találékonyabbak is voltak, mint amilyenek mi vagyunk.

A modern daruk hasonló elven működnek: nagy tömegű tárgyakat mozgatnak egyik pontról a másikra. Na de hányfélét is ismerünk? Van a klasszikus toronydaru, ami minden nagyobb építkezésen elengedhetetlen, e nélkül az anyagok, elemek csak nagyon lassan és komoly erőfeszítések árán jutnának el a magasabb szintekre. Ott vannak aztán azok, amikkel vonatokra, hajókra pakolják a rakományt. Ezek is lehetnek egészen madárszerűek is, de van olyan, ami inkább hídra emlékeztet egy emelő szerkezettel. Ez utóbbiak, a kétpontos daruk döbbenetes terhek megemelésére képesek. Aztán vannak még a teherautóra szerelt mobildaruk, amik a kisebb építkezéseken, nem túl nagy tömegek mozgatásában elengedhetetlenek. Hihetetlenül sok időt és energiát tudnak az embernek megspórolni.

És mi az, ami egy modern daru hatékonyságát, szállíthatóságát és teherbírását biztosítja? A szerkezete. Az az acélszerkezet, ami elég rugalmas ahhoz, hogy ne roppanjon meg akár a saját súlya alatt, emellett elviselje az ellensúly és az emelt teher tömegét, de elég merev ahhoz, hogy a szél se tudja feldönteni. Ez a rácsos acélszerkezet a modern mérnöki tudomány egyik csodája, hiszen szétszerelhető, szállítható, bárhol összeállítható és nagy teherbírású. Ehhez persze olyan anyagok is kellenek, amik alkalmasak az efféle próbatételekre, nem lehet egy darut akármilyen ócskavasból összetákolni! Itt emberéletek és komoly anyagi kár forog kockán. Sajnos még így is előfordulnak balesetek, évente akár több is. Magyarországon jelentős darubaleset utoljára 1998-ban történt, a Mammut bevásárlóközpont építésekor. Itt két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor a darukar lefordult a tartószerkezetről, parittyaként kilőtte az ellensúlyt és a mélybe zuhant. De nem kell ahhoz toronydaru, hogy komoly baj történjen, egy egyszerű mobildaru is jelentős rombolást tud okozni, ha valami balul üt ki.

Ha egy darugyár azt szeretné, hogy az általa készített emelőszerkezetek tökéletesen működjenek, akkor egy olyan szó van, amit sosem szabad félvállról venni: az ellenőrzés. A biztonsági ellenőrzésekkel szűrhetőek ki az olyan hibák, amik aztán a végén tragédiát is okozhatnak. Lehet ez akár anyaghiba, például egy zárványos vagy repedt acélgerenda, egy rossz minőségű hegesztés, vagy a nem megfelelő szilárdságú csavarok használata. Lehetnek aztán tervezési hibák is, ha esetleg a mérnökök számoltak el valamit. Egy hibás számítás esetén a kivitelezés lehet akármilyen jó, az eredmény akkor sem lesz megbízható. Egy darunak a lehető legkönnyebbnek és legteherbíróbbnak kell lennie, hogy elláthassa funkcióját és még mozgatható, szállítható is legyen. Ehhez ismerni kell az acélötvözetek tulajdonságait, a mozgató hidraulikák erejét, ki kell egyensúlyozni annyira, hogy ne legyen borulékony de a terhet gond nélkül tudja megemelni… Szóval nem egy egyszerű folyamat. Elemről elemre meg kell tervezni, utána a terveknek megfelelően pontosan legyártani, végül letesztelni, és csak ezt követően mehet a nagyobb mennyiségű gyártás. És az ellenőrzésektől még így sem lehet megszabadulni, rendszeresen meg kell vizsgálni az alapanyagok és a kivitelezés minőségét, az elemek méretit, és így tovább. A megbízható és biztonságos kezeléshez, működtetéshez ezek elengedhetetlen lépések.

És mi a helyzet az idővel? Meddig használható biztonsággal egy daru? Hiszen folyamatosan ki van téve az időjárás szeszélyeinek! Igen, ez az aggodalom is jogos, és valóban, egy daru csak pár évtizedig használható, utána a biztonság érdekében le kell selejtezni. Miért? Mert a szerkezete elgyengülhet a folyamatos terheléstől, az acél elfáradhat, megrozsdásodhat. Biztosan te is játszottál már azzal, hogy egy darab drótot addig hajlítgattál, amíg el nem tört. Na, most képzeld el, hogy ugyanez történik egy jó néhány tonnás daruszerkezettel! Az állandó terhelés akkor is ott van, ha csak fel van építve de nincs használva, hiszen önnön tömegét is viselnie kell. A légmozgás is folyamatosan hajlítgatja, még ha ez szabad szemmel nem is mindig látható. De egy merevre épített, feszes acélszerkezet ezt egy idő után megérzi. Kialakulnak mikrorepedések, amik utána mélyebbre és mélyebbre hatolhatnak, míg végül az anyagvastagság már nem bírja tovább, és hirtelen eltörik. Ezt nevezik szaknyelven fáradásos törésnek. Aki látott már ilyet, az tudja milyen: a repedés kagylóhéj-szerűen növekszik lassan egyre beljebb és beljebb, míg már nincs elegendő anyag a teher elbírásához, és elpattan, felfedve ezzel a fém kristályszerkezetét.

Szóval ha legközelebb egy építkezés mellett haladsz el, és felnézel a nagy, méltóságteljes darukra, akkor ne csak az ormótlan acélt és erőt lásd, hanem a találékonyságot, a mérnöki tudományt és a pontosságot is, ami az elkészítéséhez szükséges. Ezek nélkül sosem épülnének meg a kedvenc bevásárlóközpontjaid, középületeid, szállodáid. És a régi korok mestereit, mérnökeit se becsüld le, hiszen az ő találmányuk egy továbbfejlesztett változatát láthatod, amit új köntösbe helyeztek a modern kor igényei szerint. De maga az elv és a cél ugyanaz maradt.