A kollégám mesélt nekem a napelemekről

Már évek óta a közeli daru gyárban dolgozom. Ez az idő nagyon összekovácsolta a csapatot, rengeteg barátság köttetett az évek folyamán.
Janival is így lettünk jóban, és barátságunk ápolásának érdekében gyakran összeültünk munkaidőn kívül is.

Nemrégiben Janiék lakásfelújítására terelődött a beszélgetés. Gyönyörű lett a ház, de nekem leginkább a napelemek ragadták el a fantáziám. Nagyon szeretnék én is otthonra, ám vajmi keveset értek ehhez a témához. Szerencsére nyitott minden kérdésemre, így könnyedén szóba hoztam ezt a témát is.
Tőle tudtam meg, hogy a napelemek esetén egyáltalán nem a napelem panel méret a meghatározó. Ez azért volt számomra fontos, mert nincsen kifejezetten nagy házunk, így a tető sem focipálya méretű, és azt gondoltam korábban, hogy túl kicsit lenne hozzá. Meglepetésemre ennek ellenkezőjét állította, és át is küldte a napelempalyazatok.hu egy érdekes cikkét. Szerinte érdemes innen informálódnom, ugyanis neki ez a cég intézte a napelemeket, ráadásul állami támogatás révén. Nagyon megbízhatóak és korrektek állítása szerint.

Este elolvastam a szóban forgó cikket, és egy kicsit mélyebben beleástam magam a napelem témába. A napelempalyazatok.hu tényleg remek forrás ehhez, ugyanis az állami támogatással kapcsolatos információk mellett a napelemek működését és azoknak fontos ismérveit egyaránt bemutatja.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindent nekünk kell intézni ezek alapján. A papírmunka teljes részének átvállalása mellett a helyszíni szemlét és a rendszer megtervezését is elvégzik a szakemberek. A legjobb, hogy a helyszíni felmérés ingyenes, így semmi rizikó nincs benne. Ha ne adj’ Isten nem felelne meg a házunk a napelem felszerelés feltételeinek, vagy esetleg a személyi feltételek nem lennének adottak a támogatáshoz, akkor nem bukunk ezekkel sem.

Még aznap este eldöntöttem, hogy én is belevágok ebbe a projektbe, és nekem is lesz napelemem, akárcsak Janinak.
A napelempalyazatok.hu nagyon könnyű, egyszerű lehetőséget kínál a kapcsolatfelvételre: mindössze egy űrlap kitöltése szükséges ahhoz, hogy jelezzük a szándékunkat irányukba. Ezek után Jani elmondása szerint felhívnak majd, és telefonon meg is lehet beszélni a részleteket.

Már izgatottan várom a napelem projektem további fejleményeit. Bízom benne, hogy tényleg nem lesz túl nagy a szükséges napelem panel mérete, és így felkerülhet az én házam tetejére is.