Ahogy a daru korábban a munkások életét, úgy könnyítette meg az életem a székhelyszolgáltatás

A daruk feltalálása megkönnyítette az emberek munkáját az építkezéseken. Nem is tudom, korábban hogy emelgették a nagy és nehéz dolgokat. Szerencsére ma már nagyon sok eszköz van segítségünkre az élet minden területén, hogy megkönnyítse a mindennapokat. Ilyen volt nekem a székhelyszolgáltató budapest a szekhelyszolgaltatas24.hu személyében. Ugyanis ők egy olyan vállalat, akik olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek megkönnyítik az ember életét, ha induló vállalkozása van. Többek között nekik köszönhetően nem kell adminisztrációt fenntartani, ebből következik, hogy irodát sem kell bérelnünk. Pénzügyek tekintetében pedig ez nem egy elhanyagolható dolog.

A székhelyszolgáltató budapesten segítségünkre van számos más dologban is. Például cégtáblára cégnevet helyeznek ki. Ugyanis a hatályos szabályok szerint a cégünk székhelyét cégtáblával kell megjelölni, még pedig úgy, hogy jól látható helyen legyen. Ezt a hatóságok szigorúan ellenőrzik. Emellett átveszik azokat a leveleket, amelyek a vállalkozásunk számára érkeznek. Mivel van hivatalos postai meghatalmazásuk is, nekünk nem kell a postára járással bajlódnunk, hiszen a székhelyszolgáltató mindezeket megcsinálja helyettünk. Minden levelet szkennelnek, így véletlen se fognak elveszni a fontos vagy kevésbé fontos információk. Ezeket a leveleket nem csak postán továbbítják nekünk, hanem elektronikus úton is. Így aztán nem fog elveszni semmi, hiszen valamelyik csak célba ér. Még ha a postán fennakadás is van, a levelet elektronikus formában gyorsan meg fogjuk kapni.

11 éves gyakorlattal rendelkeznek azzal kapcsolatban, hogy hogy kell szakszerűen fogadni a hatóságokat. Így a törvényszerűség garantált, amiben alapvetően nem lenne az ember olyan biztos, ha mindent maga kellene csináljon. A jogszabályoknak megfelelően nekik kell tűrni a hatósági kényszerintézkedéseket is, legyen szó bármilyen végrehajtási cselekményről. Ahogy a honlapon olvasható, sajnos ilyenre volt már példa az évek során. Az újlengyeli székhelyen biztosítanak számunkra tárgyalót is, amit havonta egy alkalommal díjmentesen igénybe lehet venni. Ugyan ez az egy alkalom nem tűnhet soknak, de ahogy írják is, ez elég szokott lenni az ügyfeleknek. Összességében nekem nagyon pozitív első benyomásom volt a Székhelyszolgáltatás24–gyel kapcsolatban. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben továbbra is igénybe fogom venni a szolgáltatásaikat.